Teremtés-fűzér

AJÁNLOM ezt az imafüzetet, amelyet áthat Szent Ferenc atyánk szelleme, aki a teremtést a megtestesülés szent titkában szemlélte, mert Benne „Krisztusban teremtett mindent az Atya”.

Karácsonynak, a megtestesülésnek erőterében áll fönn a létezés: vagyis a Fiúistennek a Szentlélek által történt megtestesülésében, akiben mi is Istennek, az Atyának gyermekei lettünk!

Szeretettel:

fr. Barsi Balázs
Sümeg, 2015. Húsvétján

Előszó

„Az Isten szeretet.” (Jn 4,8) jól tudják ezt az égi seregek, akik szüntelenül dicsőítik a Mennyei Atyát és zengik: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3) Mi azonban nem tesszük ezt, mint évszádokkal korábban Szent Ferenc idejében az akkor élők sem. Intelmeiben így ír: „… íme, az összes teremtmények melyek az ég alatt találhatók, a maguk módján jobban szolgálják és ismerik Teremtőjüket és készségesebben engedelmeskednek neki, mint te.” (1) Maga a Teremtő nyilatkozta ki Eugenia Elisabetta Ravasio nővérnek: „Mindeddig még senki sem értette meg teljesen istenatyai Szívemnek végtelen vágyát, hogy minden ember – igazak és bűnösök – megismerjenek, szeressenek és tiszteljenek. Pedig csak ezt a hármas hódolatot szeretném az emberektől megkapni ahhoz, hogy mindig irgalmas és jóságos lehessek, még a legnagyobb bűnösökhöz is.” (2)

Ki is ez az egyszerűségében páratlan kegyelemben részesült Eugenia nővér (1907-1990)? A mai idők talán legnagyobb prófétája. Egyszerű földműves családban született, négy évesen sem járni sem beszélni nem tudott. A Szűzanya közbenjárására csodásan meggyógyult. Csak alapműveltséget szerzett, majd egy szövődében dolgozott, ezután belépett az Apostolokról nevezett Miasszonyunk Kongregációba. Hiányosságai ellenére, rátermettsége miatt a kongregáció generális anyja 12 éven át. Mind az ezernégyszáz lányát személyesen ismerte. Több földrészen mintegy 70 központot alapított (templomok, iskolák, kórházak) melyek közül a világ legnagyobb lepraközpontja a kétszázezer négyzetméteres elefántcsontparti. Ő találta fel a lepra elleni gyógyszert, melyet a párizsi Pasteur Intézetben tökéletesítettek. Szociális munkájukért a missziós nővérek Eugénia anya vezetése alatt megkapták a francia állam legmagasabb kitüntetését. 1932-ben a kongregációban kapta az Atyaisten személyes kinyilatkoztatását – latinul, amit soha nem tanult – melyet a teológusok azonnal elvetettek…

Alexander Caillot az illetékes grenoble-i püspök 1935-ben létrehozott egy teológusokból és orvosokból álló szakértői bizottságot, – amely tíz évig vizsgálta az üzenetek hitelességét – míg végre megszületett az egyházi jóváhagyás. A kánoni vizsgálat tanúbizonyságát így fejezi be Caillot püspök: „Hiszek abban, hogy ez Isten műve… áldom a Mennyei Atyát, hogy erre a szent küldetésre az én egyházmegyémet méltóztatott kiválasztani.” (3) A Mennyei Atya sok kegyelmet ad Eugenia anya közbenjárására az „Isten az én Atyám” ima által. (4) (Lásd a felhasznált irodalmat; A mennyei Atya szól szeretett gyermekeihez.) Isten az üzenetében azt szeretné, ha megismernénk, tisztelnénk és szeretnénk Őt, és egy napot – elsősorban augusztus 7-ét – mint „az egész emberiség Atyja” (5) tiszteletére szentelnénk. Egyházunk feladata e külön ünnep doktrinális érvek alapján történő elrendelése. Teremtő Atyánk azt ígéri ebben a kinyilatkoztatásban, hogy „Mindazok, akik teljes szívükből Atya néven szólítanak, még ha életükben csak egyszer is, nem fognak elveszni, hanem biztosítom számukra az örök életet a választottak társaságában.” (6)

Ajánlom ezt a TEREMTÉS-FÜZÉR mindazoknak a testvéreimnek, akik késztetést éreznek arra, hogy bekapcsolódjanak a szeráfok és a teremtmények énekébe – felidézve a teremtéstörténet hat napját – megemlékezve Isten első önkinyilatkoztatásáról, a teremtésről. A hetedik nap a Teremtő részéről az áldás, a teremtmények részéről pedig az öröm és a hála ünnepe. Hála a létezésért, a teremtésért, a megváltásért, a megszentelésért és az egész üdvrendért. Ebben segít a HÁLAADÓ-RÓZSAFÜZÉR.

A TEREMTÉS-IMA a Teremtés-Füzér rövid változata. A TEREMTÉS eseményeinek vázlatos felsorolása pedig katekétikai szempontból készült a Pázmány Péter Katolikus Egyetem internetes adatbázisának felhasználásával.

Az imák összeállításánál Assisi Szent Ferenc zsoltárainak szerkesztési módszerét alkalmaztam és műveiből is sokat átvettem, hiszen ő az, aki a teremtményeket imában egyesítette a teremtő Szeretettel.

Ha a teremtés művéről való megemlékezés hozzásegít az Alkotó megismeréséhez, akkor az ő mindenhatósága tiszteletet gerjeszthet, amely szeretetet gyújthat lelkünkben, megértve az evangélistát Az Isten szeretet (Jn 4,8)   

Monostorpályi, 2015. május 27.

Pusztai János
akolitus

Teremtés-füzér

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Ámen.

A keresztre:

„Mindenható örök, igazságos és könyörülő Isten, add meg nekünk, nyomorúságos embereknek, hogy éretted mindig azt tegyük, amiről tudjuk, hogy megfelel akaratodnak és mindig azt akarjuk, ami neked tetszik, hogy így bensőleg megtisztítva és bensőleg megvilágosítva és a Szentlélek tüzétől lángra lobbantva nyomába szegődhessünk a te szerelmes Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak és kizárólag a te kegyelmedből eljuthassunk hozzád ó Fölséges, ki a tökéletes Háromságban és az egyszerű Egységben élsz és uralkodol és dicsőségben ragyogsz mindenható Istenünk minden századokon át. Ámen.” (L Rend)

Nagy szemekre (Hun Miatyánk)

Mi Atyánk, Istenünk
bennünk van országod
előttünk szent neved,
s törvény akaratod.
Mindennapunk gondját magadon viseled,
bűneinket, mint mi másnak, nekünk elengeded.
Te kezed vezet kísértéseken át,
s lefejté rólunk a gonosz jármát.
Tiéd a nagyvilág össz-hatalma üdve,
mindöröktől fogva legyen mindörökre.

Ámen.

Az első három kis szemre:

Ismerjük meg Teremtő Atyánkat!
„Ragyogjon föl bennünk a te ismereted,
hogy felismerjük,
milyen a te jótéteményeid szélessége,
ígéreteid hosszúsága, fönséged magassága
és ítéleted mélysége.” (Mkif)

Tiszteljük Mindenható Atyánkat!

„Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy,
te vagy a Mindenható Király
Szentséges Atya, ég és föld királya,
Hármas- és egy Úr vagy istenek Istene,
te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó,
az Úr , az élő és igaz Isten. ”(DMJ)

Szeressük a mi Atyánkat, Istenünket!
Legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben,
úgy a földön is:
hogy teljes szívünkből szeressünk téged
és szüntelenül rád gondoljunk,
hogy teljes lelkünkből
mindig utánad sóvárogjunk,
s hogy minden erőnkből,
minden képességünket
lelkünk és testünk minden rezdülését
a te szereteted szolgálatára fordítsuk
és semmi másra.  (Vö. Mkif)

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most és mindörökké.

Ámen

Térségek megteremtése

1. nap: Világosság ↔ sötétség → fény

Nagy  szemre:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, …

Kis szemekre hétszer:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)     

Áldott légy Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen Urunk-bátyánk a Nap,
szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes,
aki a nappalt adja; a Te képed, Fölséges.
 
(Vö.NH)

Ismételjük minden heted után:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)   

Dicsőség az Atyának… miképpen kezdetben…

A teremtmények is bekapcsolódnak az égi- és a földi liturgiába:

„Hadd szóljon csendjéből Isten minden csodás alkotása, éjjel is és nappal is.

Hadd énekeljenek velünk együtt a fénylő csillagok, a magas hegyek, a mély tengerek, a rohanó folyók forrásai az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (III. sz.-i himnusz)

Ámen, ámen, ámen.

“Áldott légy Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen Urunk – bátyánk a Nap…”

2. nap: Vizek szétválasztása → levegő, víz

Nagy  szemre:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, …

 Kis szemekre hétszer:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)   

Áldjátok az Urat, ti vizek az égbolt fölött,
áldjátok az Urat, folyamok és tengerek.”(Dán 3,60,78)
Szél öcsénk, levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden Te alkotásod. (Vö.NH)

Ismételjük minden heted után:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)   

Dicsőség az Atyának… miképpen kezdetben…

A teremtmények is bekapcsolódnak az égi- és a földi liturgiába:

„Hadd szóljon csendjéből Isten minden csodás alkotása, éjjel is és nappal is.

Hadd énekeljenek velünk együtt a fénylő csillagok, a magas hegyek, a mély tengerek, a rohanó folyók forrásai az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (III. sz.-i himnusz)

Ámen, ámen, ámen.

„Áldjátok az Urat, ti vizek az égbolt fölött,
áldjátok az Urat, folyamok és tengerek.” (Dán3,60,78)

3. nap: Víz ↔ Föld → szárazföld, növényzet

Nagy  szemre:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, …

Kis szemekre hétszer:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)   

„Áldja az Urat a szárazföld;
dicsérje és magasztalja örökké!
Áldjátok az Urat, hegyek és halmok;
áldjátok, amik a földből sarjadtok!” (Dán3,74-76)

Ismételjük minden heted után:

”Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)

Dicsőség az Atyának… miképpen kezdetben…

A teremtmények is bekapcsolódnak az égi- és a földi liturgiába:

„Hadd szóljon csendjéből Isten minden csodás alkotása, éjjel is és nappal is.

Hadd énekeljenek velünk együtt a fénylő csillagok, a magas hegyek, a mély tengerek, a rohanó folyók forrásai az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (III. sz.-i himnusz)

Ámen, ámen, ámen.

Áldjátok az Urat, hegyek és halmok;
áldjátok az Urat mind,amik a földből sarjadtok!” (Dán3,74-76)

Térségek benépesítése

4. nap: Fény → égitestekkel

Nagy  szemre:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, …

Kis szemekre hétszer:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)     

„Áldjon Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek,
őket az égen alkotta kezed,
fényesnek, drága szépnek! „(NH)

Ismételjük minden heted után:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)     

Dicsőség az Atyának… miképpen kezdetben…

A teremtmények is bekapcsolódnak az égi- és a földi liturgiába:

„Hadd szóljon csendjéből Isten minden csodás alkotása, éjjel is és nappal is.

Hadd énekeljenek velünk együtt a fénylő csillagok, a magas hegyek, a mély tengerek, a rohanó folyók forrásai az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (III. sz.-i himnusz)

Ámen, ámen, ámen.

„Áldjon Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek,
őket az égen alkotta kezed,
fényesnek, drága szépnek! „(NH)

5. nap: Víz, levegő → halakkal, madarakkal

Nagy  szemre:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, …

Kis szemekre hétszer:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)     

Áldjátok az Urat, tengeri lények,
minden ami mozog lent a mélyben.
Áldjátok az Urat légi akrobaták
 
(Dán 3,79-80)
és ti, Poverellót dicsőítő pacsirták.

Ismételjük minden heted után:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)     

Dicsőség az Atyának… miképpen kezdetben…

A teremtmények is bekapcsolódnak az égi- és a földi liturgiába:

„Hadd szóljon csendjéből Isten minden csodás alkotása, éjjel is és nappal is.

Hadd énekeljenek velünk együtt a fénylő csillagok, a magas hegyek, a mély tengerek, a rohanó folyók forrásai az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (III. sz.-i himnusz)

Ámen, ámen, ámen.

„Áldjátok az Urat, tengeri lények,
s minden ami mozog a vízben;
áldjátok az Urat, égi madarak!” (Dán3,79-80)

6. nap: Szárazföld → állatokkal, emberekkel

Nagy  szemre:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, …

Kis szemekre hétszer:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)  

„Áldjátok az Urat vadak és háziállatok.” (Dán 3,81)
„Áldjon Uram tégedet minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát,…
mert tőled nyer majd Fölséges koronát.”
 (NH)

Ismételjük minden heted után:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)     

Dicsőség az Atyának… miképpen kezdetben…

A teremtmények is bekapcsolódnak az égi- és a földi liturgiába:

„Hadd szóljon csendjéből Isten minden csodás alkotása, éjjel is és nappal is.

Hadd énekeljenek velünk együtt a fénylő csillagok, a magas hegyek, a mély tengerek, a rohanó folyók forrásai az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (III. sz.-i himnusz)

Ámen, ámen, ámen.

„Áldjátok az Urat vadak és háziállatok;
Áldjátok az Urat ti emberek fiai!” (Dán3,81-82)

Áldás → öröm és hála

Nagy  szemre:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, …

Kis szemekre hétszer:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura,
teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)     

„Ezt a napot az Úr Isten adta
ujjongjunk és vigadjunk rajta!” 
(Zsolt 118,24)
Dicsérjétek Uramat és áldjátok,
és nagy alázattal szolgáljátok! 
(Vö. NH)

Ismételjük minden heted után:

“Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.” (Iz 6,3)   

Dicsőség az Atyának… miképpen kezdetben…

A teremtmények is bekapcsolódnak az égi- és a földi liturgiába:

„Hadd szóljon csendjéből Isten minden csodás alkotása, éjjel is és nappal is.

Hadd énekeljenek velünk együtt a fénylő csillagok, a magas hegyek, a mély tengerek, a rohanó folyók forrásai az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (III. sz.-i himnusz)

Ámen, ámen, ámen.

„Ezt a napot az Úr Isten adta
ujjongjunk és vigadjunk rajta! ”(Zsolt 118,24)

Befejezésül

Szentséges Szűz Mária, nincsen másod a földön az asszonyok között, te a magasságbeli Királynak a mennyei Atyának leánya és szolgálója, a mi szentséges Urunknak, Jézus Krisztusnak anyja a Szentlélek jegyese, imádkozzál érettünk Szent Mihály főangyallal és az egek minden erőivel és összes szentjével a te szentséges, szerelmes Fiadnál, a mi Urunknál és Mesterünknél, hogy

Megismerjük
Tiszteljük
Szeressük

a mi Atyánkat, Istenünket!

(Vö. M Zs: Antifóna)         

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

Könyörögjünk:

Meghajtom térdemet az Atya előtt;
tőle származik minden közösség
az égben és a földön.
Adja meg nekünk
dicsőségének gazdagsága szerint,
hogy lelke által megerősödjünk
benső emberré,
hogy a hittel Krisztus lakjék szívünkben,
s gyökeret verjünk és alapot vessünk

a szeretetben.

Akkor majd fel tudjuk fogni az összes szenttel együtt,
mi a szélesség és a hosszúság,
a magasság és a mélység,
megismerjük Krisztusnak
minden értelmet meghaladó

szeretetét,

és betelünk az Isten
egész teljességével.

(Vö. Ef 3,14-19)

Kérjük Isten áldását

Irgalmazzon nekünk teremtő Atyánk,
Öleljen át testvérünk a megváltó Fiú,
És mosolyogjon ránk az éltető Lélek;
így töltsön el minket

áldásával

a Szentháromság egy Isten
itt a földön és majdan a mennyben
végtelen időkön át:
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek!

Ámen, ámen, ámen.

A teremtés

Térségek megteremtése

1. nap: Világosság ↔ sötétség → fény
2. nap: Vizek szétválasztása → levegő, víz
3. nap: Víz ↔Föld → szárazföld, növényzet

Térségek benépesítése

4. nap: Fény → égitestekkel
5. nap: Víz, levegő → halakkal, madarakkal
6. nap: Szárazföld → állatokkal, emberekkel

Áldás → öröm és hála

Felhasznált irodalom

Harmath Károly (2002): Imádkozzunk Assisi Ferenccel, Agapé, Ferences Nyomda és Könyvkiadó Kft. Szeged

  • Mkif: a Miatyánk kifejtése 34-37. p.
  • DMJ: Dicséret minden imaórára 41-42. p.
  • NH: Naphimnusz 23-24. p.
  • MZS: Az Úr Misztériumainak zsolozsmája, Antifóna 95. p.

Hidász Ferenc OFM – Várnai Jakab OFM (1992): Assisi szent Ferenc művei, Agapé, Újvidék – Szeged – Csíksomlyó

  • Intelmek 12. p.

A mennyei Atya szól szeretett gyermekeihez, Róma (1989) Magyar nyelvű kiadás: Pax Kiadó Esztergom

Hálaadó rózsafüzér

Imádkozható a megszokott módon az alábbi kérésekkel és titkokkal

Az első három kis szem bevezető kérései:

  1. aki engedelmességünket növelje, …
  2. aki tisztaságunkat erősítse,…
  3. aki szegénységünket tökéletesítse,…

A Hálaadó Rózsafüzér titkai:

  1. aki kezdetben Istennél volt, …
  2. aki által teremtette Isten a világot,…
  3. aki megváltotta a világot,…
  4. akié a dicséret dicsősség, imádás és minden áldás,…
  5. aki velünk marad a világ végéig,…

Készült a Ferences Rend fennállásának 800 éves évfordulójára a Ferences világi rend debreceni Kapisztráni Szent János Közösségében 2009-ben.