Puchard Zoltán

1953. november 20-án született Budapesten. Családos, 3 felnőtt gyereke, egy unokája van. Építőmérnök, okleveles gazdasági mérnök, elvégezte a levelező teológiát.

Kivitelezőként öt évet dolgozott a metróépítés területén. Közel 30 éve technológus, 14 évig vezette a Strabag technológiai leányvállalatát, 13 éve a világ legnagyobb útépítő vállalatának, a Colasnak magyarországi technológiai igazgatója. A budapesti Központi laboratórium a cégcsoport Közép-európai Központ Laboratóriuma, 8 ország részére végez vizsgálatokat.

45 éve vezeti a Szürkebarát keresztény kisközösséget. 1988-ban a katolikus Mozgalom első vezetője lett, 1990-től 2010-ig a Háló vezetője volt.

2015-ben társaival megalapította a 72Tanítvány Mozgalmat, melynek vezetője.

Több szakmai testület elnökségi tagja, több munkacsoportot vezet. 1994-től 2016-ig vezette a Magyar Aszfaltipari Egyesülés Környezetvédelmi Munkacsoportját.

Számos szakmai cikke jelent meg, négy kontinensen tartott előadásokat szakmai konferenciákon.

Munkáját Aranymérföldkő és Vásárhelyi Boldizsár-díjjal ismerték el, 2016-ban az év dolgozója lett a Colas Hungáriánál.