Elérhető a Teremtés hete segédanyaga

Idén 13. alkalommal ünnepeljük Magyarországon ökumenikus közösségben a Teremtés hetét. A Teremtés ünnepi időszakának (Season of Creation) nemzetközi mozgalmát világszerte ünneplik keresztény testvéreink az őszi időszakban szeptember 1. és október 4. között. Magyarországon a közös ünneplésre a hálaadó vasárnapot, október első vasárnapját megelőző héten – idén 2021. szeptember 26. és október 3. között – kerül sor. Ez az időszak különösen alkalmas, hogy figyelmünket a teremtett világ értékeinek megóvása felé irányítsuk, és ezáltal arra is, hogy ökumenikus és civil testvéreinkkel közösen programokat, eseményeket, környezetjavító vagy érzékenyítő rendezvényeket szervezzünk közösségeinkben.

Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport idén először honosította a nemzetközi témát, így ehhez igazodva hazánkban is az „otthon” és „közös otthonunk” lesz a kiemelt téma. „Amikor azt a kérdést tesszük fel Jézusnak, hogy „hol laksz?”, akkor azt is meg kell kérdeznünk, hogy mit csináltunk ebből a közös otthonból, hogyan őrizzük és műveljük azt, és hogyan hat ki a kis életterünk a teremtés egészére. Ha Jézus otthont talált a világban, hogy élhető otthonunk legyen, akkor kitől vennénk el ezt?” – olvashatjuk a füzet bevezetőjében. A Teremtés hete segédanyag napi bontásban segít körbejárni az otthon témáját, illetve ellát bőségesen gyakorlati anyagokkal imádsághoz, meditációhoz, gyerek- és ifjúsági foglalkozásokhoz, tartalmaz továbbá kisebb és nagyobb volumenű jógyakorlatokat, valamint liturgiai ajánlásokat ünnepi istentiszteletekhez, alkalmakhoz.

A „Hol laksz?  – Isten oikoszának megújítása” címet viselő füzetet a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) a reformációi anyagokkal együtt postai úton eljuttatta a protestáns lelkészi hivatalok részére, katolikus közösségek a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületnél igényelhetik, de a segédanyag és plakát online, elektronikus formában az ökumenikus honlapon közvetlenül is elérhető: teremtesunnepe.hu

Szeretettel ajánljuk minden ünneplő közösségnek a füzetet, bátorítjuk a régiókat helyi együttműködések kialakítására és közös alkalmak megszervezésére. Az Ökumenikus Munkacsoport örömmel és köszönettel veszi, ha a szervezők a meghirdetett rendezvények hírének megosztásával támogatják a Teremtés hetének közös ünneplést.

Teremtés heti eseményt regisztrálni erre a linkre kattintva lehetséges.