16. Kereszténydemokrata Est

Napról napra tapasztaljuk, hogy gyorsan változó és felkavart világunkban csakis a kipróbált értékrend adhat biztos igazodási pontot. Meggyőződésünk, hogy a teljes élethez nélkülözhetetlen a valódi közösség, amelyben otthonosan érezzük magunkat a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal együtt. Valljuk, hogy a párbeszéd képessége és lehetősége szükséges ahhoz, hog y hazánk sorsát előre mozdítsuk. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, mint keresztény szellemű civil szervezet ehhez szeretne teret, időt és alkalmat nyújtani a Kereszténydemokrata Estek szervezésével.

A járványhelyzet miatt kénytelenek vagyunk virtuálisan megrendezni a Kereszténydemokrata Estek rendezvénysorozatot. Idén ez az első alkalom, hogy a személyes találkozás helyett be kell érnünk az internet kínálta lehetőséggel.

Témánk: KEREKASZTAL A TEREMTÉSVÉDELEMRŐL

Vendégeink:

  • Sajgó Szabolcs SJ jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója
  • Dr. Zlinszky János egyetemi docens (PPKE JÁK)
  • Dr. Nemes Csaba a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapító tagja

A beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg

Ezzel a videóval egy érdekes beszélgetés élményét szeretnénk nyújtani, és
egyúttal felidézni az Estek hangulatát. A mielőbbi személyes találkozás reményében, barátsággal köszönti Önöket

Harrach Péter
Magyar Kereszténydemokrata Szövetség
elnöke